Még mindig nem hevertem ki lelkileg teljesen ezt a pokoli augusztust. Kegyetlen érzés, amikor kiderülnek utólag bizonyos dolgok. Hogy hányszor fordult elő, amikor valaki fél órán keresztül csengetett hiába, én meg itt feküdtem az ágyon eszméletlenül. Persze a telefont sem vettem fel. Joggal hihették, hogy meghaltam.
A kijózanodás után meg jött a rettegés, hogy mi minden ment át a májamon ez alatt a három hét alatt. Nemcsak a szesz, hanem a nyugtatók, a Seduxen, a Tegretol, a Rivotril, amivel végül sikerült behúzni a vészféket, mielőtt tényleg meghaltam volna.
És még a pszichiátriát is sikerült megúsznom. Ezt csinálja utánam bárki. És elég hamar talpra álltam. De hatalmas lyukat ütött bennem ez a három hét. Most foltozgatom.
Sikerült elinnom egy Fender Telecastert. Amikor augusztus közepén már fogyatkozott a pénzem, mit szépítsük, utolsó fillérig elfogyott, körülnéztem a szobában, hogy mit adhatnék el. Felkeltem a fotelból, odamentem a Telecasterhez, elkaptam a nyakát, és ahogy a vasárnapi rántott csirkéhez régen a falusiak elkapták a kiszemelt a baromfi nyakát, hogy levágják, megkopasszák, megsüssék, megegyék, én is vittem a gitárt.
Előzőleg megbeszéltem telefonon Lajos barátommal, aki épp nyaralt valahol, hogy ki kell vinnem a hangszert Adyligtre, ami több mint egy óra utazás békávéval, ott át kell adnom az anyósának, aki ad érte hatvanezer forintot, ami persze csak előleg, de úgy tűnt, kihúzom belőle egy darabig. Akkor ez a megoldás még csak átmenetinek tűnt, mintha zálogba adnám a gitárt, amit majd visszavásárolhatok. Nem így történt.
A lényeg, hogy felültem a buszokra, villamosokra, gyalogoltam, becsengettem, jött az anyós, hozta a hat darab tízezrest, átadtam a gitárt, és húztam a legközelebbi kocsmába. A gitár szépséges meggypiros színű volt, sötétbarna rózsafa fogólappal, vérzett a szívem érte, de azzal vigasztaltam magam, hogy a basszusgitárt nem adtam el, nem is fogom, és hogy én tulajdonképpen basszusgitáros vagyok. Olcsó trükk.
Ám hogy helyzetem megkönnyítsék, a maratoni részegség miatt a Qss-ból is kirúgtak, s mert jóformán csak ott kellett már a gitár, ténylegesen okafogyottá, hogy tovább tartogassam. Már júniusban összevesztem a zenekarral, mert a stúdióban belekötöttek bizonyos szövegrészekbe, sőt bele is rondítottak. Miután nem voltam hajlandó átírni bizonyos sorokat, egyes szavakat a megkérdezésem nélkül megfordítottak, ami azt jelenti, hogy a felvételen érthetetlen.
Már akkor mondtam, hogy keressenek más énekest, végül azonban mégis ők rúgtak ki. Ideje volt már. Kezdtem nevetségessé válni ebben a szerepben, és előfordul, hogy az ember merő kényelemből nem hajlandó megtenni egy bizonyos lépést, míg aztán rá nem kényszerítik.
Tegnap zuhogott az eső, mégis felsétáltam a Gellérthegyre, s miután eléggé eláztam, beültem a Libellába a Budafoki út elején egy jó hideg sörre. A kocsma üres volt, csak két buta picsa beszélgetett a pultos nővel, és egy darabig elengedtem a fülem mellett a párbeszédüket. Egy adott ponton azonban nem tudtam már nem figyelni. Az irritáló hanglejtésről most nem is szólnék, csak arról, amit egyikük közölni kívánt a pultossal.
Azt már nem hallottam, hogy hol történt az eset, talán Spanyolországban, de valami angol pasiról beszélt, aki rengeteg gint ivott. Vizet szinte nem is, még a fogmosáshoz is gint használt, ezt így higgyük el. És hogy az a faszi egész nap alsónadrágban mászkált a lakásban, de nem hosszú szárú bokszerben, hanem abban a klasszikus régi alsóban, ezt képzeljük el. És a faszin napközben egyáltalán nem látszott hogy részeg, csak este, amikor bulizni indult. És a hűtője tele volt ezekkel az előre elkészített koktélokkal, Margaritákkal, vagy nem is… inkább talán Mojitókkal.
Te szentséges atyaúristen, gondoltam magamban, ki nem szarja le a kurva Mojitódat, te szerencsétlen jogász picsa, mert ezek többnyire jogászok. Vagy mert még oda járnak egyetemre, vagy mert végeztek, lett egy jól fizető állásuk, és egy igazi pénzes pasiról álmodoznak, aki előbb-utóbb fel is bukkan majd az életükben. Mi a faszt tudsz te az alkoholizmusról, te nyomorúságos féregnyúlvány? Gondoltam magamban, miközben gyorsan megittam a sörömet, és miközben elhagytam a kocsmát, még vetettem egy gyilkos pillantást a picsák felé.
Sötét volt már, még mindig esett, felültem a biciklire, és hazahúztam.
