barango

És életem egyik legnyomorúságosabb korszaka még csak ezután következett. Azt a nyomdát, ahol négy éven át kellett dolgoznom, azóta lebontották, a földdel tették egyenlővé. Jártam arra egy néhány éve, egy januári péntek délelőtt, és varjakat láttam, ahogy ehető magok után kutatnak a hóban.
Harminc éve egy betonszörnyeteg állt ott nyomdagépekkel, amelyek három műszakban ontották az olvashatatlan szemetet. 1987-től 1989-ig a metróállomástól még egy hosszú futás várt rám, hogy elérjem a nyomda bejáratát, ahol rendészek álltak kis csoportokban.
Rosszul öltözött rossz arcú emberek voltak, és amikor csúnyán néztek, akkor még ellenségesebb lett az arcuk. És mindig csúnyán néztek. Jogukban állt átkutatni a zsebeidet vagy a táskádat, s ha gitárral érkeztem, ott kellett hagynom náluk a portán, mert mit keres egy gitár a nyomdában, tették fel nekem a zavarba ejtő kérdést.
Volt egy főnökünk, akit ezek a rendészek egyszer nem engedtek be, mert túl részegnek találták. Tényleg sokat ivott, de nem mindig. Ha viszont ivott, nagyon berúgott. Azóta persze meghalt már. Akkoriban, és ez nagyon régen volt, már feladta az életet.
Azt beszélték róla, hogy fiatal korában sportolt, nagy reményei voltak az élettel kapcsolatban, aztán egyszer kapott valami ronda bőrbetegséget, a felesége elhagyta, elkezdett inni meg veszettül dohányozni. Természetesen mindenből a legrosszabbat. Szűrőtlen Kossuth plusz cseresznyepálinka deciszámra.
És közben dolgozott megállás nélkül a nyomdában. Főnöknek a legjobb volt. Leszart mindent, ült az első asztalnál, a gépmesterek jöttek hozzá sorban, mert a nyomtatás előtt szükség volt még a szignójára. Valószínűleg a szignója igen sokat ért. Ha valami marhaság került volna nyomtatásba, akkor azért neki kellett volna elvinni a balhét.
Kék munkaköpenyben ült az asztalánál, mindig ott hevert egy doboz Kossuth a keze ügyében, nem emlékszem, hogy kávét ivott-e, szerintem nem, de este 10 után a szomszédos kocsmában kérés nélkül kapta a deci cseresznyét, amit követett egy másik. Ennyi kellett neki, hogy eljusson hazáig. Már csak sántítva járt, mert a testsúlya miatt megrokkant, és valószínűleg így menetelt át a halálba.