Tapossa a magyar a sarat, és csizmáján szar ragad, vasárnap ha az égre dalol, húzza a szekerét hat vak lova, sötét sárba agya darálva, és nem hiszi, amit a halottlátó a lottón húz, amit a cigány a szőrös fülébe húz, amit a tőzsdevigéc a koporsójára rávakar, hogy nem élt egy percet se ez a makacs magyar, tepertőzsírba áztatott szakállát rágcsálva egyre csak egy dalt kombinál, hogy szebb jövőt, s vesszenek trianon kutyái, a sok csahos, aki lótáppal bolondítja a marháit, és a térképre vakondtúrást rajzol kárpátrög helyett, hol pedig lennie kéne egy boldogabb hazának, hol végre szívcsakrákból font gatyamadzagot feszítenek hegedűre húrnak, és szólhat végre a lagzirock, és tiszta gatyába lazulhat eddára, bikinre, istván a királyra, akit hívnak az angyalok, innen elvágyni sincs erőm, ezt a porba szart budividéket szereti szívem, ezt a zombi-alsót, hol lapát szar zuhog lapát szarra.
