Ezerkilencszáznyolcvanhat júliusában egy idegen galaxis lakói megpróbáltak másolatot készíteni a földi életről. Egyszerű controll c-vel próbálkoztak, és bár minden adott volt a duplum létrehozásához, a másolat nem jött létre. Megnyomták az entert, és nem történt semmi.
Illetve mégis történt valami. Egy nagyon szemcsés képen megjelent Freddy Mercury, amint épp a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt próbálja interpretálni, a magyarok pedig egy nagy, piros szalaggal átkötött bársonydobozban visszakapják Erdélyt, hazaviszik, és elrejtik a párnájuk alá, nehogy a román csótányok megtalálják, és morzsánként hazavigyék.
Régi és szomorú történet ez. A magyarok még az egyiptomi óbirodalom korában érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol egy két Queen-slágeren kívül nemigen találtak semmit. Az egyik Queen-sláger természetesen a Bohém-rapszódia volt, a másik meg a Radio Gaga.
Nem is tétováztak tovább a magyarok, rögtön feláldoztak két fehér nyulat, és közfelkiáltással fejedelmükké választották Ákost, aki azzal érdemelte ki ezt a megtiszteltetést, hogy csakis tiszta forrásból iszik, és megírta a Dobozba zárt világ című szimfóniáját, amelyben feltámad minden magyar.
A szereplők egy végtelen históriát írnak újra és újra, egy olyan történetet, melyben a kaméleonlelkű agitátorokat aligátorok közé vetik, és nemcsak a kolbász tagadja meg a kerítést, de az apa is a fiát, ha az zsidó ízlés szerint vágatja a fanszőrzetét.
Nehéz kérdések ezek, melyekbe beletört már nem egy nemzedék bicskája. Itt vannak például hatvanas évek, amikor az volt a legnagyobb újság, hogy fellőttek egy majmot az űrbe, utána meg néhány embert is. Voltak persze más újságok is.
Több ember belerúgott a kutyájába, gyilkosokat akasztottak világszerte, és a sör nem volt mindig elég hideg, a kávé meg elég forró. De azért lehetett érezni, hogy az embert más agyagból gyúrta a mindenható, mint az állatot, és ha már feljutott az űrbe, előbb-utóbb azt is megtanulja, hogyan kell seggbe rúgni saját magát.
Ez a mutatvány nem kis koncentrációt igényel. Hiszen köztudott, hogy csakis előre tudunk rúgni, a seggünk pedig a hátunk mögött van. Bukowskit is hosszan foglalkoztatta ez a probléma, és adott is rá érvényes válaszokat, ha nem is eleget.
Viszont ő legalább nyugodt lelkiismerettel hunyta halálra a szemét, szemben egy-két sintérrel, aki az állatok mennyországába nyert csak bebocsáttatást, és ketrecről ketrecre vándorol, keresi a tiszta forrást, egyre szárazabb szájjal liheg, és valaki – minden valószínűség szerint önmaga – újra és újra fenékbe rúgja.
Egy ilyen sintérnek az állatok mennyországa maga a pokol, mert ott minden fordítva van, egy kifordított fekete lyuk az egész, ahol ezerkilencszáznyolcvanhat júliusa van, egy örökké tartó Queen-koncert.
Freddy Mercury a színpadon kergeti a saját képmását, és még nem tudja magáról, hogy megfertőződött a halálos kórral, amely röpke hat éven belül végez vele, én pedig egy miskolci kocsmában Borsodi Világost iszom, és hóhérokkal cimborálok.
