A kínai hangyák egy fallal körülvett szigeten szaporodnak, és soha nem lázadoznak, még akkor sem, ha évszázadokig tartó fagyot vagy szárazságot kell elviselniük. Ilyenkor egy értelmes teremtőbe vetett hit hatalmasodik el rajtuk.
Ez az értelmes teremtő a hitük szerint szépen tud énekelni, és szépek a lányai. Akiket persze vadkanszagú férfiak tesznek magukévá egy lóistállóban, miközben a kínai hangyák szorgalmasan építik a mennyországot, ahová a szépen éneklő lányok könnyezve visszavonulnak.
A kínai hangyák ekkor összefognak, mert tudják, hogy egy nemzet csak akkor vetheti meg lábát az örökkévalóságban, ha atomerőműből van a szíve, amely akkor is dobogni fog, ha már minden kocsma bezárt, ha már minden cigány eladta a lovát, ha már hógolyóból van a császár heréje, amely csakis a sarki cukrászdában kapható.
Nos, amúgy nem. Nem látom a végkifejletet, amely megnyugtató módon rendezné a kis népek sorsát, amelyek amerikai, orosz, kínai vagy arab iga alatt nyögnek. A kis népek fel fognak lázadni, mert nem akarják ők árulni a céllövöldében a vattacukrot, nem akarják, hogy az ő lányaik legyenek a császár ágyasai, és az ő lányaik forró szerelmétől olvadjon el a császár fagyos heréje.
Lehet, hogy szerencséjük lesz, mert mire lányaik csupaszon a császár ágyához járulnak, a császár heréjét már felfalták a kínai hangyák, amelyeknek nincs sok vesztenivalójuk. Ők egy olyan világban szerettek volna boldogulni, ahol nincs kizsákmányolás, a nagytőke nem eszi meg a kistőkét, és a kis népek is megtalálják az őseik sírját.
A kis népek őseinek a sírja egy fallal körülvett szigeten van, ahová a kínai hangyák vonulnak el meghalni dolguk végeztével.
