Quarelin grófja épp nyulakra vadászott. Sokáig és hiába várt, hogy megjelenjenek a nyulak, ezért inkább versírásba fogott. A vers egy boldogtalan grófról szólt, aki szerelmes a vadászpuskájába, szeretne véres költeményeket írni arról, hogy a magyarok miért nem váltanak elég villamosjegyet, ezért viszont megkövezik őt a zsidók, akiknek nincs lelkük.
Quarelin grófja itt elakadt a verssel. Miért nincs lelkük a zsidó nyulaknak? Ezen a kérdésen kezdett töprengeni, és egy hatalmas vízesés formájában látta önmagát. A vízesés a nemzedékek zuhataga volt, amely értelmet ad a röpke emberi létnek, mely kurta mint a gyufa sercenése.
Mármint az emberi lét. Ezzel szemben a zuhatag mindig a közösségi élmény satöbbi – legyintett Quarelin grófja. Tudta, hogy reggel megint fájni fog a lába. Még le sem tette a földre, már érzi, hogy fájni fog. Talán a Holdra kellene lépnie. Ott nem fog fájni. A grófné még alszik. Addig is leugrom a holdra, lejátszok egy golfpartit a halott Jelcinnel, és berúgok vele a gyorsan, s mire a grófnő felébred, már színjózan vagyok.
Ezt gondolta Quarelin grófja, de bosszankodva vette észre, hogy fogytán a bora, és fogytán a Quarelinje.
