A minap beültem a Rákóczi téri vásárcsarnok melletti cseh sörözőbe, és erős cseh portersört ittam. Kiültem az utcára, néztem a csarnok oldalát, hallgattam a hűtőberendezés zúgását, és a következő versszerű szart írtam:
Az álmában lihegő vásárcsarnok gyomrában
szerves és halott hulladék, kurvák
mirelit álmai
ahogy komoran szuszog és emészt, és a
csatornákat öblíti
emlékezetből mint Himnuszt,
rétesreceptet, miatyánkot idéz, tudja
aszott kofák mumifikált szitkait
csirkelábat rágó stricik
nyálas bókjait, jó a segged
mondja valaki a vásárcsarnoknak, sajnos
nem szebb, mint az arcod, nem
tudni, ezt vajon bóknak szánták-e
a világháborús hadirokkantak helyét
a hatvanas évek végén átvették a
lelki nyomorékok, akiknek csontjai
emésztik tovább ezt a nevenincs
moslékot
Mostanában ébredéskor mindig fáj a jobb fülcimpám egy része. Talán az északi része, kicsit északnyugati. Nagyon remélem, hogy nem rák. Ötven fölött az ember az eget kémleli, és egy szárnyas rákot lát körözni a magasban. A ráknak van két szárnya meg két ollója. A szárnyaival csapkod, az ollóit csattogtatja.
Előbb-utóbb le fog csapni valakire, remélhetőleg egy olyan párt szóvivőjére, amely párt marcipánból épít országot. Egy olyan országot, ahol a terhes anyákat rózsaszín családfával ajándékozza meg a jézuskrisztus magyar helytartója, akinek már régen szemet szúrt, hogy a magyarok fogai fogyatkoznak. A mai magyar csecsemők bölcsességfogaikat azonnal a szemétvödörbe köpik, és nem hallgatnak a dadaszóra, mely az ég üzenetét tolmácsolja nekik valamely balti köztársaság rendellenesen ragozott nyelvén.
A rákkeselyű egy olyan madár, amely nagyon korán elhullajtja bölcsességfogait, és csak a csőrét használja, ha be kell ütögetni a bankkártyája pinkódját. Furamód nem jellemző rá az éleslátás. A sasokkal ellentétben ő csak nagyjából lövi be, hogy hová zuhan. Ebből a szempontból sok hasonlóságot mutat a nácik szárnyas bombáival. Azokat előbb fellőtték a világűrbe, és amikor megrészegültek a kozmikus térben fokozottan tapasztalható magánytól, rázuhannak egy angol városra, reményeik szerint Londonra. A nácik remek tájékozódási képességeinek köszönhetően szinte kivétel nélkül Londonra zuhantak.
A rákkeselyű is itt köröz fölöttem, de én már megvettem a vasútjegyemet az örök életre. Ma reggel találtam egy kézzel írott papírcetlit a postaládámban. Abban az áll, hogy bűneim állkapcsa lassan őrli a jobb fülcimpámat. Ez a fájdalom magyarázata. Nem rák, nem szárnyas bomba, csak az elfelejtett gonosztetteim lassú üdvözülése.
Azon a cetlin még az áll, hogy a törzsfejlődés nem létezik, isten állatnak teremtette az állatot, és embernek az embert, aki ezek szerint nem a krokodiltól származik. Az sem igaz, hogy állkapcsa rovására növekszik az agytérfogata, és egyre ügyesebben használja a hüvelykujját, amivel állítólag már sötétben is megtalálja a krokodil-galaxis G-pontját. Nem, nem és nem. Ez állt azon a cetlin.
