Abban a nyomdában többnyire éjszakai műszakban dolgoztam. Ami azt jelentette, hogy napközben aludnom kellett volna. De nem tudtam, mert röviddel azután zuhant le egy repülőgép a fülem mellett, amikor elnyomott az álom, vagy mérgezett csótányok falták fel a lábfejemet. Bármi is lehetetett az oka, ha holtfáradtan elaludtam reggel 8-kor, 10-kor már ébren voltam. Egy hét elteltével már 9-kor ébredtem.
Néztem a plafont, hátha elalszom, de mindig megnyomta valami a csengőt az agyamban, amitől olyan fáradtan ébredtem, mint egy elgyötört teherhordó, akinek épp most kell átvágnia egy víz nélküli sivatagon. Mégsem tudtam visszaaludni. Amikor már zsinórban több napja nem aludtam, és lila kérdőjelek hullottak alá az égből, jelentkeztem az üzemorvosnál.
A kollégáim hívták fel a figyelmemet, hogy doktor Fekecs, a Szikra Lapnyomda üzemorvosa bármit felír, még a ciánt is, ha azt kérem. Az irodája az üzemi öltözőtől nem messze volt. Bekopogtattam, ajtót nyitottam, és ott ült a doktor, aki ciánt is felírja. Nekem Noxiront ajánlott. Ez egy olyan altató, ami nem segíti a mély és pihentető alvást, csak a bealvást, és utána veszi a kalapját. A Noxiron az egyik legszörnyebb mérgem lett.
Bevettem, elaludtam, de ugyanúgy felébredtem 9-kor, mintha mi sem történt volna. Még a kedvenc rémálmaimat sem tudtam befejezni, máris a plafont néztem, nehogy elvigye valaki. A Noxiront viszont nem vitte el senki, egyáltalán nem távozott könnyen az ember szervezetéből. Elég volt hétvégén ráinni egy deci konyakot, máris elnyomott az álom akár a teknősök szaporodásáról szóló természetfilm kellős közepén is.
Dr. Fekecsnek még egy szerep jutott szomorú nyomdai életemben, egészen pontosan 1990. április 7-én. Akkor majdnem az életemet mentette meg. Egy súlyos hétvége után mentem be dolgozni. Három napot ittam át úgy, hogy közben egy falatot sem ettem. Ha minden igaz, vodkát ittam, de ezt már nehéz kideríteni. 4-én volt a születésnapom, így április 7. hétfőre esett.
Szörnyű ébredést követően mentem be dolgozni, de amikor alá kellett volna írni a jelenléti ívet, a kezem görcsbe rándult, és lassan összeestem. Azért mondom, hogy lassan, mert valakinek sikerült elkapnia, és a nyitott ablakhoz támogatnia. A friss levegőtől még rosszabbul lettem, úgyhogy azonnal hívták doktor Fekecset, aki futva érkezett, kezében kis orvosi táskájával.
Miután megtudta, hogy mitől vagyok rosszul, előkapott egy fecskendőt, és belém vágott egy nagy adag valamit, amitől átmenetileg jobban lettem. A művezető persze rögtön kíváncsian érdeklődött, hogy tudok-e majd dolgozni, mire a doktor szomorúan ingatta a fejét, majd lekísért a rendelőjébe, ahol felfekhettem egy vizsgálóasztalra. Nem kérdezte, hogy miért iszom ennyit, csak amikor látta már, hogy jobban vagyok, eleresztett. Menjen, és pihenje ki magát, mondta.
A nyomdától hamarosan sikerült megszabadulnom, de sajnos nem lehettem ott, amikor a földdel tették egyenlővé.
Hol lehet most az a sok betontörmelék?
