A trágyaevők diktátora ma reggel elhatározta, hogy ő ezentúl csak kenyéren és vízen él. És sokat imádkozik. Meg is rendelte a szőrcsuhát és a korbácsot, hogy reggel a disznóól elé térdelve megostorozhassa magát, és mire a trágyaevők felébrednek, láthassák őt, amint egy pocsolyában hason fekve buzgón dicséri a trágyaevők istenét. Aki magányos estéin meghallja az elesett népek sóhaját, amely az óceánok mélyéről is felzeng a csillagokig.
Kora reggel volt, és a diktátor, aki persze nem diktátornak nevezte magát, hanem a hun hónaljak harmatának, a vérreménnyel csordultig teli lelkek csodapásztortüzének, a gépiesen üzekedő komputerek korbácsának, a lélektipró kalmárgőg vészterhes rémének, szóval ő megszomjazott, de csak a pocsolyából akart inni, mert tudta, hogy csillaggal terhes az a pocsolya, és a trágyaevők is abban mossák meg hajnalonta az arcukat.
Felkelt hát, és gatyára vetkőzve már bele is mártotta az arcát a felkelő nap moslékjába, amikor hatalmasat ütött a szíve, mert egy ígéret visszhangzott lelkének ganéjdombján, hogy az ő küldetése síron túli, a trágyaevők szentírása évszázadok múlva is elmondja majd ivadékaiknak, hogy ő kenyéren és vízen élt, átvezette népét a mocsáron, ahol ők egy szebb jövő tengerében moshatták le a fáradt út porát.
Itt elakadt a trágyaevők szentírása, mert ez a közönyös nép máglyára lökte prófétáját, amikor megtudták, hogy filmet forgat az ő nyomorúságukról, és ezt filmet jó előre el is árverezték már a világ legzsidóbb kalmárainak titkos összeesküvésén, ahol semmi sem szent, és a cinizmus üli torát. Ezt is a kenyéren és vízen élő krónikások jegyezték le, akiknek húsa kolbászban, hurkában végzi hamarost.
