A nyolcvanas éveket nem lehetett józanul elviselni. A kilencvenes éveket sem. Az új évezred első évtizede viszont maga volt a pokol. A nyolcvanas éveket betonból gyártották és egy nukleáris szemétégetőben pusztították el. Az évtized vége hamar szublimált, az eleje kissé makacskodott, de aztán fekete füst formájában az is távozott a kéményeken.
Főleg a szar zenék miatt késlekedett a megsemmisítés, ezek ugyanis egy olyan halmazállapotba menekültek, amely hagyományos paraméterekkel le sem írható. Zöld kocsonyás állaguk buborékokba rendeződött, és halott rocksztárok böfögték fel őket egy ária dallamára, amelyet egy tizenkét vonalas kottában vetett papírra egy ketrecbe zárt majom.
Sajnos ez a majom lehetetlenné tette, hogy etológusok közelebbről is megvizsgálják, mert váratlanul és brutálisan véget vetett életének. Saját ürülékét fecskendezte be magának intravénásan. Jobb lett volna persze, ha egy véletlen űrbalesetben pusztul el, vagy a Kreml vörös szőnyegén végez vele az infarktus, mert akkor semmilyen zene nem szivárog vissza vérző hallójárataiból, nem böfögik vissza a kanálisok a Queentől a Radio Gagát, amely zöldkocsonya-állapotban a mai napig ott lebeg valamely űrállomás szemétmegsemmisítőjében.
A kilencvenes évek már jóval rágósabb falatnak bizonyult. Nagy levegőt kellett venni már ahhoz is, hogy ránézzek, és amikor egy emészthetetlen nejlonzokni képében le is kellett nyelnem az 1991-es évet egy másnapos reggelen, tényleg tíz körmömmel kapartam le a saját arcbőrömet.
Nehezemre esett, de mégis lenyeltem és elborzadva néztem, hogy az engem követő nemzedék egy olyan vallásban talál menedéket, amely a mindenek anyakígyója által felfalt krokodilcsecsemők lelkét tekinti megváltójának, és saját agyvelejét szürcsölgetve hallgatja a Radio Gagát a Queentől. Illetve annak polisztirol alapú, habosított változatát, amit citromrózsaszín koktélként szolgálnak fel hosszú, majomspermában áztatott szívószállal.
Nos, az új évezredről nincs sok mondanivalóm. Az első évtizedét részegen töltöttem, mert elviselhetetlen volt. A második évtized is maga az iszonyat, de most józanul nézem, ahogy egy tatárfejű isten levágott Freddy Mercury-fejekkel az övén belovagol a közszolgálati talk-show-ba, ahol megkérdezik tőle a kedvenc gyermeke nevét. Freddy, mondja nevetve a kamerába és nagyot kortyol a citromrózsaszín, energiabombával dúsított Radio Gaga koktélból.
