Oláh Péter a minap átküldött néhány fotót Samuka sírjáról. Hát, elég lehangoló. Már amennyiben egy sírról készült fotó lehet vidám, üdítő, tréfás, humoros. Samukáé azonban az átlagnál is lehangolóbb.
Gondolom persze, hogy ő már nagy ívben szarik az egészre, alszik, mint a medve, mint egy halott, mint a kozmikus mikulás. A halál magánügy, mindenki úgy bonyolítja le, ahogy tudja. Bizonyos vagyok benne, hogy a szép halál nem létezik.
Úgy fogsz megdögleni, mint egy kutya, átkozzák meg egymást azok, akik mérhetetlen gyűlöletet éreznek. You’ll drown in your own blood, vagyis a saját véredben fogsz megfulladni, mondják egymásnak az angolok, ha nagyon szeretnék megsérteni a másikat. Samuka haláláról nem tudok túl sokat.
Állítólag egy vasárnap délelőtt tizenegy órakor távozott. Az sem kizárt, hogy a saját vérében fulladt meg, mert a májzsugor produkál ilyen tüneteket. Az is lehet, hogy nem ébredt fel. Ez most már maradjon az ő titka.
1985 júniusában a Búza téren tántorogtunk Samukával. Nekem, másnap reggel hét órakor Pesten kellett volna lennem valami munkahelyen, de már elment az utolsó vonat, úgyhogy letettem róla. Tudtam, hogy ki fognak rúgni, de nem érdekelt. Valahol persze meg kellett aludnom, és Samuka mondta, hogy ennek semmi akadálya.
A nagyapjánál lakott a Martin-telepen, ami egy csatornázatlan külvárosa Miskolcnak. Munkásnegyed sok kocsmával, de a nyolcvanas évek elején minden bezárt tíz órakor. Úgyhogy kénytelenek voltunk venni valami szeszt a Búza téren, ha nem akartunk szomjan halni éjszaka. Vettünk két sört meg két deci barackpálinkát, amit egy üres sörösüvegbe mért bele a csapos. pont félig ért.
Tántorogva elindultunk Martin-telep felé, és egymásnak adogattuk az üvegeket. Az volt a gond, hogy az ember soha nem tudta, épp mibe kortyol bele: a sörbe vagy a barackpálinkába. Ha az utóbbit húzta meg, akkor heves öklendezés jött rá, és villámgyorsan ki kellett tépnie a sörösüveget a másik kezéből, hogy letuszkolja a tömény szeszt a nyelőcsövén. Úgy adogattuk egymásnak körbe a három üveget, mint valami orosz rulettet.
Nagy nehezen kiértünk a Martin-telepre, és a konyhában üvöltözve vitatkoztunk hajnalig. Mindenben egyetértettünk, de néha megjátszottuk, hogy mégse. Reggel hétkor pokoli fejfájásra ébredtem. Samuka rázta a vállam, hogy menni kell, a nagyapja jön haza a nőjétől, el kell tűnnöm, de már nyitnak a boltok.
Vettünk valami pálinkát, és elindultam haza Pestre. Ronda reggel volt. Valahogy visszaértem a fővárosba, de egy hét múlva már megint lent voltam, és egy hónap múlva le is költöztem végleg.
