Húsvét volt vagy karácsony, nyilasok garázdálkodtak az utcákon, és Quarelin grófja erősen őszült. Már csak nehezen tudta felidézni, hogy egykor játék elefántokat sorakoztatott fel az asztalán, Hannibálnak képzelte magát, és amit elképzelt, azt valóra is váltotta.
Soha nem képzelt el semmit. Az agya egy kis pihegő nyusziként lapult a koponyájában, és a legkisebb zajra is rémképeket látott. Látta például, amint rabláncon elhurcolják őt, és távoli gyarmatokon éheztetik, szomjaztatják, az ivadékait pedig akasztófán teszik közszemlére.
Quarelin grófja ekkor arra gondolt, hogy a bécsi keringők a legveszélyesebbek, mert elringatják az embert, elaltatják az éberségét, műanyag játékszeré alázzák, akinek nincs mobilszáma, lottó-kettese, és egy ócska viccet sem tud rendesen elmesélni.
Olyanok, mint a sánta, néma és vak cselédek, akik végül mégis tudatják a sajtóval, hogy a gróf haldoklik, világgá kürtölik a gyarmatbirodalmak bukását, és szavaik nyomán koronák gurulnak a szemétkukába, fejek a trágyadombra.
A gróf az alsónadrágját kereste, amikor a cselédek rátörték az ajtót, és rabláncra verve elhurcolták.
Egy nyirkos gödörben ébredt, és hiába kereste a karácsonyfát, amiről egy szaloncukrot szeretett volna csenni, mert a vércukra vészesen zuhant. Azt álmodta, hogy vizelnie kell, egy havas lejtőn áll valahol az Alpokban, és a hatalmukból kisemmizett diktátorok tüzet kérnek tőle.
Ott volt a világ összes diktátora Mao-Ce-tung-tól Mussoliniig, zombiszerű mozgással közeledtek felé, és mindegyikük egy cigarettát tartott a mutató- és a középső ujja között.
Qurarlin grófja idegesen kotorászott a zsebében, és csak egy szaloncukrot talált. Előhúzta, meggyújtotta, beleszívott, és mintha homlokon vágták volna egy nukleáris hóemberrel, hanyatt esett a sivatagi homokban, ahol eltiporták az elefántok.
