Az utolsókból lesznek az elsők, mondta G. W. F. Hegel, mert nem stimmelt az összeadása, melynek be kellett volna bizonyítania, hogy a koporsó nem kényelmes, a bölcső pedig nem hideg húskampó. Persze nem lehet mindent egyetlen képlettel bebizonyítani, ezt G. W. F. Hegel is jól tudta, ezért inkább elterelő számításokba kezdett.
A Szomjas Kutya nevű útszéli fogadóban egy üveg olcsó bor mellett az asztalra borulva kiszámította például, hogy mi lenne, ha a szomszédos bolygók keringési ideje a nulla hatványaival konvergálna, és összeenyveznék a földet az éggel. Ebben a vonatkozásban már nem tűnt annyira rózsásnak az utolsók helyzete, akiknek hóhérkötélből volt a pórázuk.
Akik persze soha nem akartak elsők lenni. Inkább szerettek volna sereghajtóként bevonulni a pokol kapuján, ahol nincsenek aranyból az igekötők. Sereghajtónak sem könnyű lenni, mesélte G. W. F. Hegel, mert a ragadozók mindig a csordától lemaradókat ejtik zsákmányul. A botladozókat, aki elesnek a saját lábukban. A ragadozók ilyenkor gyorsan rávetik magukat, átharapják a torkukat, és már tépik is szét a zsákmányt.
G. W. F. Hegel ekkor gyors számításokat végzett fejben, és arra a következtetésre jutott, hogy a föld hamarosan összeragad az éggel. Akiket este kivégeztek, azok már nem fognak feltámadni, de akiket már nem sikerült kivégezni, mert a hóhér elfáradt, mert a villamosszék rövidzárlatos lett, mert az akasztófába villám csapott, azokat reggel már nem fogják elsőként kivégezni, vagyis utolsókból nem lehetnek elsők.
Utolsókból csakis azok lehetnek elsők, akiket utolsóként rúgnak ki a kocsmából zárórakor, és hajnali nyitáskor elsőként térnek vissza. Az ördög az ő nyakukban ül, és ha mégis elbitangolnának, pásztorbotjával őket kampózza vissza a pokolba. Ők az igazi tudósok, akiknek meg sem kottyan egy kis fejszámolás, és nyersen eszik a mókushúst, mert nem hajlandók belátni, hogy az utolsókból lesznek az elsők.
