Rácsuktam a saját kocsmám ajtaját a saját kezemre. A Kispráter a törzshelyem, tudhattam volna, hogyan csukódik az ajtó, mégis szinte józan állapotban rácsaptam a jobb kezem mutatóujjára a kocsmaajtót tegnap este. Nem is tudom, hogyan történhetett. Mert ha valami idegen helyen esik ez meg velem, talán érthető. Ez már az öregedés. A végén becsípjük a saját farkunkat vizelés után a saját sliccünk cipzárjába és hasonlók. A vénülés nem vicc.
Közben meg úgy féltem a kezem, mint egy Szvjatoszlav Richter. Ha például a Barna fog velem kezet a Kispráterben, mindig előre mondom neki, hogy meg ne szorítsa, mert üvegből vannak a csontjaim. Ő viszont leszarja, olyan a kézfogása, mintha satuba szorítanák az ember ujjait. És még ki is röhög közben. Két hete vasárnap megyek le reggel. Vasárnap nyolckor nyitnak, de reggeli nyolc után öt perccel már tele a kocsma. Még senki sem beszélget. Mindenki elszánt arccal ül a felese előtt, és apró kortyokban próbálja letuszkolni a nyelőcsövén.
Én már ittam idefenn egy pohár bort, úgyhogy nem vagyok annyira másnapos, amikor benyitok, és meglátom őket, ahogy szomorú varjakként ülnek sorban. „Mi van, uraim, reggeli meditáció?” – kérdezem őket vidáman, és kérek egy fröccsöt. Nem válaszolnak. ilyenkor jobb nem piszkálódni velük. Különösen a Barna néz ki szarul, ő már a második fröccs plusz Unicumot próbálja legyűrni, de késik a megkönnyebbülés.
Előbb-utóbb azonban feszívódnak a nedvek, és mindenki felenged, beszédesebb lesz. Elmondjuk egymásnak, kit hol ért a hajnal, megosztjuk egymással rémálmainkat. A tévé is megy, valami természetfilmet adnak, afrikai szavannákat látunk, oroszlánok ásítoznak egy sivatagi fa árnyékában, keselyűk köröznek a magasban, egy egészen más világ. Békés gnú-csorda iszogat a folyóparton, amikor egy krokodilszáj csap fel a vízből, és elkapja az egyik gnú-borjút a nyakánál. Berántja a vízbe, és már viszi is.
„Bazmeg, de szar lenne, ha csak hajolnék a poharam fölé, hogy igyak egy kortyot, a pult mögül meg előugrana egy krokodil, és elharapná a nyakamat. Ez kurvanagy szemétség, bazmeg” – mondja Barna, én meg bólogatok. Keselyűk csipegetnek egy tetemet, mi meg nézzük bután. „Jó étvágyuk van” – jegyzi meg valaki. A film narrátora megnyugtató hangon magyarázza, hogy ez az élet rendje, a szavannákon minden a túlélésről szól. Kérünk még egy fröccsöt.
Valaki átvált egy sportcsatornára, valami amerikai futball megy, ütik-vágják egymást. Az egyik fekete játékos épp leveszi a sisakját, mire megjegyzem, hogy „egész értelmes képe van ahhoz képest, hogy nigger”. Barnából kirobban a röhögés, és félrenyeli a felest. Unicum ment a képére, úgy magyarázza: „Bazmeg, hányszor mondtam már, hogy ne röhögtess, amikor felest iszom.” Régi szabály, én mégis mindig megszegem.
Mondom neki, hogy egy ilyen feka bármilyen nőt megkaphat. Odamegy a nőkhöz, rábök az egyikre a mutatóujjával, és már viszi is. Mekkora fasza lehet, teszem fel a hamleti kérdést, mire Barna a két kezével egy másfél rőfös távolságot mutat, és le is löki véletlenül a fél Unicum maradékát. Kérünk egy felmosórongyot, még egy Unicumot meg egy fröccsöt. Jól indul a nap.
Egyre többen vagyunk, és a beszélgetés arra terelődik, hogy a szerelem sajnos elmúlik. „Húsz év után hiába fogom meg a feleségem seggét, az olyan, mintha a saját seggem fognám meg” – meditál valaki, és mindenki mélyen egyetért. „Hogy lehettek ilyen disznók? Nem lehetne udvariasabban beszélni a nőkről?” – kérdezi cigarettától rekedt hangján Carmen, a pultosnő, aki épp a kocsma hátsó fertályán, a nagy fali tükör előtt fésüli a haját. „Te csak fésülködjél – mondja egyikünk. – Illetve dehogy fésülködjél, inkább gyere, és adj még egy fröccsöt.”
Szóval tegnap este jövök ki a Kispráterből, egyik kezemmel csukom be az ajtót, a másikat meg pont otthagytam az ajtónyílásban. Szinte hallottam a reccsenést.
