Megetette a disznókat. A legutóbbi nagy pestisjárvány óta egyedül élt. A járvány a lovait is elvitte. Csak a disznók élték túl. Meg ő.
A disznók már éhesek voltak, és mindig igaz örömmel töltötte el a látvány, ahogy mások zabálnak. Ő töltött magának egy pohár bort, mert nem volt éhes. Portugáliában persze más lenne az élet. Ott jó lenne reggelizni egy nagy, nyitott, teraszon, ami a tengerre néz, ebédelni egy eldugott kocsmában, ami egy csatornára néz, és megvacsorázni a disznókkal.
Utána elaludni egy nukleáris erőmű elhasznált fűtőelemeit tároló raktárban. Reggel Ukrajnában ébredni arra, hogy a SS-alakulatok karácsonyi dalokat énekelnek a fagyos éjszakában, és könnyek között gondolnak szeretteikre, akiket néhány év múlva, Berlin ostromakor hatfejű szörnyek erőszakolnak meg, hogy egy olyan fajt hozzanak létre, amely be tudja népesíteni a szomszédos bolygókat, ahol egyébként emberi életre alkalmatlan hőviszonyok uralkodnak.
Ivadékaik apró űrkapszulákban landolnak ezeknek az idegen bolygóknak a felszínén, hogy a forró sivatag porában vagy a sarki jég alatt osztódva egy új élőlényt fejlesszenek ki, egy kíméletlenebb jövő prófétáit, arénagladiátorait, ragadozóit.
Arénagladiátorokkal népesítik be a világűrt, akiknek a vallás csak olyasmi, mint egy elhasznált fűtőelem,. amiből még ki kell facsarni az utolsó csepp heroint, hogy fel tudjon kelni reggel, meg tudja etetni a disznókat, és eltűnődjön a saját gyengeségén. Hogy nő nélkül ő annyit ér, mint vízcsepp a homokviharban. Fú, ez túl költői, gondolta magában, miközben a disznókat nézte.
